Kétszer is pályára lépünk

Péntek este idegenben játszunk, majd a hét utolsó napján hazai bajnoki vár csapatunkra. 

Léránt Gábor: Az elkövetkezendő napokban 2 tétmérkőzésünk lesz, melyeken nagyon szeretnénk bizonyítani a támogatóinknak. Pénteken Celldömölkön lépünk pályára a Hepp kupa sorozatban, ahol a nyugati csoport egyik legjobb NBII-es csapat ellen harcolhatjuk ki a top 16 közé kerülést. Vasárnap pedig NB1/B-s bajnokságban látjuk vendégül a Tiszaújváros csapatát. Annak ellenére, hogy mi átlagoljuk a 4. legtöbb dobott pontot egy mérkőzésen (80,25) jelenleg csak a 8. helyet foglaljuk el a bajnokságban. Sajnos csak a támadással nem lehet mérkőzéseket nyerni. Esetünkben ez érződik is, mert a ligában 12 csapat közül mi kapjuk a 2. legtöbb pontot (82,86). Így átlagosan 2,61 ponttal többet kapunk, mint szerzünk. A dobott és kapott pontok arányát tekintve 6. helyen állunk. Az idei szezon mérkőzéseinek az 1/3-át már lejátszottuk és jelenleg a tabellán, ahogy említettem már csak a rájátszást jelentő utolsó helyet foglaljuk el. A héten a védekezésünkkel foglalkozunk túlnyomórészt, és az elkövetkező mérkőzéseken szeretném, hogy a pályán is meglátszana ez a fajta védekező mentalitás.

2022.11.18. péntek 19.30 Celldömölk

2022.11.20. vasárnap 18.00 Győr, Egyetemi Csarnok

 

 

Győri Kosárlabda Klub

Partnereink