U16

U16 Alapszakasz, Regionális bajnokság, B csoport
4. forduló 2020.12.13, Győr

Győri KC- Pápai KC 98-69 (38-10, 22-18, 19-15, 19-26)

Varga 16, Pekó 8, Posta 2, Zalka 18, Odnoga 8, Tóth 5, Mészáros 1, Várszegi 26, Bognár Gyula -, Halmai 3, Horváth 11, Almádi-

Fegyelmezett bemelegítés után, repülő rajtot vettünk, itt még mondhatom azt, hogy amit rádobtunk az bement. Sebesség béli fölényünket jól érvényesítettük, eladott labda nélkül vezettük támadásainkat.

A második negyedben kiegyenlítettebb lett a játék, váltogattuk, gyakoroltuk a letámadást, zónát és az emberfogást, kisebb -nagyobb sikerrel.

Varga Bence nem csak védekezésben, hanem támadás szervezésben is kiemelkedőt nyújtott, látványos asziszt passzai mellett gólszerzésben is jeleskedett, ez az Ő meccse volt!

Magas posztos játékunkban Várszegi lepattanózásai és közeli befejezései mellett Zalka Csongi sok kiharcolt faultja dícsérhetőek. Az már kevésbé, hogy azok értékesítésével, akár gólkirály is lehetett volna.

Második félidei játékunkban a zóna elleni játék ellenszerét nem igazán tudtuk megtalálni, kinti dobásaink nem találtak célt. A végjáték sokkal inkább arról szólt ki fogja dobni a 100. pontot, amiről addig „álmodoztunk” míg szertefoszlott az álom. A koncentráció hiánya és csak a támadó gyűrű szem előtt tartásában, néhány játékos elfelejtett visszarendeződni, védekezni, ezért kevésbé értékelhető az utolsó 3 perc!

Kozma Tamás: Idén utolsó mérkőzésünkre jól összeálltunk, a komoly fizikális terhelés ellenére éles, harcos csapat képét mutattuk. Rapszodikus év van mögöttünk, mint minden sportcsapat mögött, de ennek ellenére azt mondhatom jó közösséget alkotunk, sokat és rendszeresen tudtunk edzeni. Köszönöm a szülőknek a támogatást, az egyesületünknek, hogy ilyen nehéz időszakban is jól szervezetten, prosperálóan működhetett csapatunk. Kellemes ünnepeket a körülöttem lévő kosárlabda barátoknak!

Győri Kosárlabda Klub

Partnereink