Gáll Dominik beszámolója:

Szerencsésebben indult ez a szezon mint az eddigiek, mivel lehetőségem volt arra, hogy húsz gyerekből kihalásszak tízet akivel szeretnék dolgozni idén. A szorgalom és az edzés látogatás volt a legbefolyásolóbb tényező, de persze a tehetség se volt utolsó szempont. Szerintem egy nagyon jó és szerethető közösség jött létre, ahol könnyebb volt a “munka” is. A kis csapatunk négy U11-es játékossal lett teljes. Lehet, hogy edzésen ők nem vettek úgy részt, de nagyon fontos szerepet játszottak csapatunkban. Nekik fejlődés szempontjából volt nagyon hasznos, nekünk pedig olyan szempontból, hogy szinte mindig teljes csapattal tudtunk kiállni.

Nagy hangsúlyt tudtunk fektetni az egyéni hiányosságok pótlására, amit a szezon második felére sikerült is lecsökkentenünk. A fiúk egész időszak alatt lelkesek voltak és szerintem nagyon sokat fejlődtek, remélem, az idén tanultakat tudják kamatoztatni a jövőben is.

Álljon itt egészen konkrétan mivel is foglalkoztunk ebben a szezonban.

1. Eredményességi célkitűzés:

   a. egyénileg:

            1. küzdőképesség fejlesztése
            2. fegyelmezett játékosok nevelése

   b. csapatszinten: Országos Gyermek Bajnokságba való bejutás (Jamboree)

2. Szakmai célkitűzések

            a. egyénileg:

                  1. magabiztos labdavezetés
                  2. passzolási technika elsajátítás
                  3. magabiztos fektetett dobás különböző típusainak elsajátítása
                  4. közeli dobások (festéken belüli) dobótechnika pontos elsajátítása

             b. csapatszinten:

                   1. 1:1 támadás, védekezés
                   2. add-fuss játék
                   3. csapatvédekezés

 

Feladatok a célkitűzések megvalósítása érdekében

1. Képzési, képességfejlesztési feladatok

   a. fizikai képzés, képességfejlesztés:

  • nincs külön fizikális képzés, kizárólag saját testsúlyos képzés
  • reakció- és gyorsaságfejlesztő gyakorlatok
  • mindenféle verseny feladatok a játékosok között
  • mozgékonyság kialakítása

   b. technikai képzés, képességfejlesztés:

     1. labda fogásának elsajátítása

  • labda kezelése
  • készenléti helyzet tanítása

     2. labda nélküli és labdával történő mozgások

  • megindulás (hosszú-, rövid indulás)
  • megállás (együtemű, kétütemű)
  • futás
  • ugrás
  • irányváltás
  • alapállás (alap labdatartásnál, dobásnál, sarkazásnál, elkapásnál, átadásnál)
  • egyensúlyi helyzet kialakítása
  • sarkazás

     3. dobás:

  • dobómozdulat kialakítása (mindkét kézzel)
  • dobómozdulat gyakoroltatása labda nélkül és labdával
  • állóhelyből (közeli dobások – festéken belülről), mozgásból (kapott labdából, labdavezetésből)
  • fektetett dobások (normál, pincér, horog, erő ziccer)
  • büntető dobás

     4. átadások (egykezes és kétkezes)

     5. labdavezetés

  • álló helyzetben (különböző sebességgel és magasságban, mindkét kézzel)
  • mozgás közben (ugyanúgy, mint álló helyzetben)
  • irányváltoztatással, kézcserével
  • labdavezetés minden irányba (hátrafelé is)
  • SOHA ne nézzék a labdát

   c. taktikai képzés

     1. átadások játékos feladatok közben
     2. kosárra dobás (szituációs feladatok)
     3. társak felismerése, használata a pályán, kezdjék megtanulni, hogy rajtuk kívül más is van a pályán

  • minél egyszerűbb és gyorsabb kosárszerzés, a lehető legközelebbről és lehetőleg ziccerrel befejezve  csapatban gondolkodva, a labda nélküli játékos minél előbb kerüljön a labdás elé
  • a labdás találja meg az üres társát és keresse a labdával
  • add és fuss játék

      4. 1:1 elleni támadás és védekezés kiemelten

  • cél a védő kicselezése
  • megfelelő távolságot tartani a labdás játékostól

       5. kosárlabda szabályok megtanítása

 

Csapatépítési feladatok

   a. csapatépítéssel kapcsolatos szakmai feladatok (csapatszerkezet, posztok, pedagógiai és pszichológiai feladatok)

         1. szociális célok

  • edzés rendjének betartása
  • szabályok ismerése, betartása
  • koncentráció fokozott javítása
  • kudarcok kezelése
  • csapattagok egyenjogúságának elismerése
  • tekintély elismerése
  • társasági érzés kialakítása

   b. kapcsolattartás a szülőkkel

 

A felkészítés szakmai stratégiája

     1. Támadó stratégia, taktikai elképzelések:

  • 1:1 elleni játék
  • add-fuss játék (kicsi-kicsi, magas-magas között)
  • egészpályás letámadás elleni labda felhozatal
  • felállt védelem elleni támadó játék
  • alapvonalról (támadó térfélről) való bedobás
  • oldalvonalról (két büntető vonal közötti távolságról) való bedobás

     2. Védő stratégia, taktikai elképzelések:

  • egész pályás védekezés
  • besegítés felismerése és megtétele

Győri Kosárlabda Klub

Partnereink