Csaplár-Nagy Ervin beszámolója:

A szeptember a gyerekek toborzásával kezdődött. Nagy örömömre az első edzésre is nagy létszámú gyereksereg jött össze, ami a hetek múlásával mindig növekedett. A kialakult 26 fős létszámnak a fele már tavaly tanulgatta a kosárlabdázás elemeit, de a másik fele teljesen kezdőként érkezett a Móra iskola tornatermébe. A heti 2x1 óra edzésidőpont már az elejétől kevésnek bizonyult, mert a délutáni napköziből kitörő gyerkőcöket sokat kellett fegyelmezni.  

Az év elejétől próbáltuk az alapokat gyakorolni és elsajátítani, labdavezetés jobb és bal kézzel, ziccerdobás tanulása, annak sok gyakorlása, valamint a dobótechnika alapelveit. Nagyon pozitív meglepetés volt, hogy az újonnan érkezett srácok nagy akarással, odafigyeléssel dolgoztak, látszott rajtuk, hogy szeretnék megtanulni ennek a szép sportágnak az alapjait. Labdavezetéssel jól haladtunk, fogékonyak voltak a gyerkőcök, elégedett vagyok az elért fejlődésükkel. Tudom, hogy mérkőzés szituációban nem mindig menne ugyanolyan jól, de a kezdéshez képest szép eredményt értek el.

A ziccer dobás tanulásánál az elején problémát okozott a helyes lépés sorrend megtanulása, nagyon sokat javítgattuk, de nem lett tökéletes. Sajnos a 3 lépésből sokszor 4 vagy inkább csak 2 lépés lett. A dobások tanulása annyival volt könnyebb, hogy a megállások-megindulások gyakrabban sikerültek. Itt is megvolt az a csoport, akik meg akarták tanulni és sajnos volt az a pár gyerkőc is, akik nehezebben tudtak figyelni.

A sok gyakorlás ellenére mérkőzéseken rengeteg hibával játszottunk, amint védő került a közelbe, megijedtünk és gyakran hibáztunk. Sok jó mérkőzést játszottunk, mindig volt 2-3 srác, aki a hátára vette a csapatot. A labdaszerzés utáni indulásoknál még sok ziccert maradt ki, de a végre kezdtek rájönni, hogy a lepattanó labdát összeszedni és azt újra rádobni ugyanolyan jó teljesítmény.

Nyári Tamás minden mérkőzésen extra teljesítményt hozott, Ő volt a csapat motorja. Maximálisan örülök Hiba Noel folyamatosan javuló játékának, igaz hogy volt belőle gond, amikor bekerült az óriások gyűrűjébe. Szabó Nimród sokat fejlődött, mérkőzéseken egyre ponterősebb játékot mutatott. Ress Milán, aki idén kezdte a kosárlabdát, hatalmas szorgalmával és akaratával a legtöbbet fejlődő játékosunk lett. Keizinger Benett apró termetével, hatalmas szorgalmával és odafigyelésével gyorsan felhívta magára a figyelmet. Sajnos még gyenge és picurka volt a többiek között, de ha így folytatja, akkor sokra viheti.

Ebben a korosztályban a legfontosabb a játék és a mozgás szeretete. Örülök, hogy ennyi új srácnak kezdhettem el megtanítani az alapokat. Nagyon jó érzés, hogy a szezon befejezésekor is nagy létszámban voltunk és nem volt jellemző a lemorzsolódás. Szeretném a fiúkat a következő szezonban is edzéseken látni, szeretném, ha tovább fejlődnének és tovább tanulnák ennek a szép sportnak az elemeit. Remélem a mostani furcsa helyzetben is mozognak a játékosaim, tudom, sok helyen nehéz megoldani a kinti mozgásokat, de örömmel nézem a feltöltött videókat a gyerekek mindennapjairól.

Bízom benne, hogy a vírus levonulása után augusztusban minden gyerkőc mosolygós arcát újra láthatom és folytatódhatnak a közös edzések!

Győri Kosárlabda Klub

Partnereink