Kristóf Csilla beszámolója

A csapat tagjai: Balatoni Botond, Bernáth Ákos, Győri-Varga Ádám, Hutvágner Ádám, Járó Dalma, Maródi Kiara, Molnár Erik, Molosits Gergő, Pintér Zoárd, Sáringer Rozina, Takács Bence, Vajda Krisztina, Zakota Hédi

Nagy lelkesedéssel és még nagyobb izgalommal kezdtük az idei szezont. Három játékos kivételével - Balatoni Botond, Győri-Varga Ádám, Molnár Erik- az iskolai toborzó után, szeptember végén kezdték el az edzéseket, először fogtak kosárlabdát a kezükbe. Így már az első meccsen tíz fővel tudtunk megjelenni. A következő fordulókban sajnos nem volt meg a létszám, de szülői összefogással sikerült ezt rendezni. Örömmel tölt el, hogy az edzéseket szívesen látogatják, általában csak betegség miatt hiányoznak. Vannak játékosok, akik nem hagytak ki egy edzést sem!

Mindig odafigyeltem arra, hogy a fizikai terhelés mellett megfelelő technikai, taktikai tudást sajátítsanak el. Bár rengeteget gyakoroltuk a ziccert, a büntetődobásokat, mégsem tudtuk játék közben hatékonyan alkalmazni. Mérkőzéseken sokat hibáztunk a büntetők értékesítésénél. Az átadásokra, indításokra, védekezésre, a lepattanó labdák megszerzésére is nagy hangsúlyt fektettünk. A gyorsaságot, az állóképességet folyamatosan fejlesztettük. Mérkőzéseken a hiányosságainkat felmértük és dolgoztunk tovább, igyekezve pótolni azokat. Hiszen sokszor inkább a bátrabb játék, nagyobb önbizalom kell ahhoz, hogy a csapat nyerni tudjon. Mindvégig bátorítottam Őket, tanulni kellett a mérkőzések hangulatát, téthelyzetek nyomását.

Csak dicsérni tudom játékosaimat a hozzáállásuk miatt. Visszanézve a kezdeti botladozásokra, fél év alatt szemmel látható lett a fejlődésük. A gyerekeket a kosárlabda megtanította küzdeni, egymásra figyelni, csapatban gondolkodni, ami az életben is nélkülözhetetlen lesz. Persze nagyon sok a tanulnivaló, de egyesek ezt olyan alázattal csinálják, hogy majd biztos sikerülni fog Nekik.

Tanítottam Őket a játék alapjaira, szabályaira is, amit remélem életük végéig szeretni fognak akár játékosként, értő közösségként vagy esetleg edzőként.

Szeretném megköszönni a szülőknek, hogy odaálltak gyerekeik és a csapat mellé. Lelkesen támogatva bennünket, hogy igazi PÁRDUCOK legyünk! Ott vannak mérkőzéseinken, kísérnek bennünket, segítenek.

Egy ideje már, hogy a játékosok az edzők online utasításai mellett végzik edzéseiket. Természetesen mindenkinek hiányoznak a napi találkozások, edzések, mérkőzések. Remélem, hogy hamarosan találkozunk és még sok közös élményben lesz részünk!

 

Győri Kosárlabda Klub

Partnereink