A rájátszáshoz kapcsolódóan játékot indít az egyesület, melyen komoly nyeremény várja a kosárlabdabarátokat.
A klub három fordulót rendez a százezer forintos dobásból, az elsőt a Tiszaújváros, a másodikat a Honvéd elleni mérkőzés félidejében bonyolították le. Az előzetesen jelentkezők közül kisorsolt játékosnak a jegyzőasztaltól balra eső térfélen lévő büntetővonalról a jegyzőasztaltól jobbra eső gyűrűbe kell bejuttatnia a labdát egyetlen kísérletből. Amennyiben ez sikerül neki, úgy övé a százezer forint, sikertelen dobás esetén a nyereményalap halmozódik.
Az első fordulóban Kovács Kornél Vincent próbálkozott, sikertelenül. A második játéknapon Mentes Máté volt a szerencsés próbálkozó, aki egy igazán ígéretes kísérletet mutatott be a parkettán, ám nem járt sikerrel, így a záró mérkőzésre a tét immár háromszázezer forint lesz.
A játék utolsó fordulójára május 17-én éjfélig lehet jelentkezni www.gyorplusz.hu, a részletes szabályokat itt megtalálhatják. Amennyiben a nyereményt senki nem vinné haza, a klub a játékalapot adományként átadja a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára.
Kosárinfó V/73.
Írta: Administrator
2012. május 18. péntek, 05:28
Kedves kosárlabda barátok!
Pénteken este záró felvonásához érkezik a felnőtt bajnokság. Kozma Tamás csapata hazai környezetben búcsúzik az évtől, akik a kilencedik hely megszerzését tűzték ki célul maguk elé.A pénteki mérkőzésen igazi parázs kupamérkőzés várható, hiszen az első összecsapáson a TF - Budapest csapata 13 pontos előnyt szerzett. Ez a különbség ugyan ledolgozhatónak tűnik, de ehhez nagyon keményen össze kell magukat kapni a fiúknak, akik az idei évben ilyen teljesítményre voltak is már képesek.
A mérkőzés szünetében a 100 000.- forintos dobás harmadik fordulójára kerül sor, és mivel a korábbi fordulókban nem volt sikeres dobás, így a tét ezen az estén már 300 000.- forint lesz. A mérkőzésre a rájátszásban már megszokott módon indul a buszos körjárat, hogy minél több szurkolónk láthassa az összecsapást.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - TF - Budapest
NBI/B férfi bajnokságrájátszás 3. kör, 2. mérkőzés
2012.05.18 péntek 19.00.
Győr, Egyetemi Csarnok
vez: Sabáli László, dr Magyari Tibor és Török Zoltán
A pénteken megrendezésre kerülő NBI/B bajnoki mérkőzésre ingyenes buszjáratot indítunk. A buszjáratra felszállhatnak utánpótlás játékosaink, az ő szüleik, testvéreik, barátaik, családtagjaik. A szurkolókat a mérkőzés után a buszjárat ugyanazon az útvonalon ingyenesen haza is szállítja.
Menetrend:
18.00. Kodály Iskola, Zöld utca buszmegálló
18.10. Móra Iskola, Szigethy-Kodály sarkon lévő buszmegálló a Kodály Z. úton
18.20. Kovács M. ÁMK, Lajta út
18.30. NKK, az iskola előtti buszmegálló
18.40. Egyetemi Csarnok
A busz a mérkőzés vége után 15 perccel indul vissza az Egyetemi Csarnoktól.
Szintén pénteken kerül megrendezésre Székesfehérvárott, a Videoton Oktatási Központban, a nemrég indult 1-2. osztályos kispajtások számára kiírt "Dobd a kosárba" elnevezésű program Országos Évzáró Jamboreeja. Egyesületünk képviseletében a Kodály Zoltán Általános Iskola és a Nádorvárosi Közoktatási Központ csapatai vesznek részt az eseményen. A találkozón játékos, labdás ügyességi sorversenyekben vesznek részt a gyerekek.
Minden rendezvényünkre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
Kosárinfó V/72.
Írta: Administrator
2012. május 14. hétfő, 21:12
Kedves kosárlabda barátok!
Szombaton este lejátszotta felnőtt csapatunk az idei bajnokság utolsó előtti mérkőzését. A TF-Budapest otthonában a mérkőzés első nyolc percét leszámítva nem tudtunk igazi csapatként funkcionálni sem támadásban, sem védekezésben. Ellenfelünk agresszív letámadása ellen irányító játékosaink nem találták a megoldást, aminek következtében nem voltunk olyan szervezettek, amivel akár egy idegenbeli győzelmet is szerezhettünk volna. A mérkőzést ugyan úgy mint a rájátszás többi mérkőzését kupa rendszerben játsszák a csapatok, így nagyon fontos volt, hogy a végjátékban megteremtsük magunknak a lehetőséget arra, hogy pénteken hazai környezetben megszerezhessük a kilencedik helyet. Arra, hogy minél kisebb legyen a különbség minden esélyünk megvolt, ám az utolsó védekezésünknél elkövetett fegyelmezetlenségünk miatt 13 pontos vereséget szenvedtünk. Ez a különbség nem ledolgozhatatlan, ám biztos, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen alapvetően kell megváltoznia néhány játszótársunk hozzáállásának ahhoz, hogy ez sikerülhessen.
TF-Budapest - GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem
76-63 (17-17, 27-14, 14-13, 18-19)
NBI/B férfi bajnokság rájátszás 3. kör 1. mérkőzés
Budapest Sportmax1, 100 néző
vez: Gorka Szabolcs, Tőzsér Dénes és Gaál István
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem:
Pankár 15, Hegedűs 20, Csiszár, Fülöp 5, Horváth 2, Baruta 12/6,
Simon 5/3, Palavics 4, Papp, Neumann-, Stánicz-, Geszler-
Edző: Kozma Tamás
Kozma Tamás: " Egy csapatban kell, hogy legyen egy olyan irányító, játékmester aki fazont, ritmust ad a támadásoknak, ez most a csapatunkban nem volt. Az ellenfél erőszakos, agresszív védekezése ellen nem tudtuk megdobni azt a mennyiségű pontot, amivel mérkőzést lehet nyerni. Egy negyednyi alulteljesítés eldöntötte ezt a csatát, remélem a háborút még megnyerhetjük."
Szombaton és vasárnap U14-es csapatunk a bajnokság utolsó tornáján szerepelt. A Regionális Bajnokok Döntőjén Pécsett erős mezőnyben a bajnokság "bronzérmét" szerezték meg Csaplár-Nagy Ervin és Lantos Márton tanítványai. A fiúk a szombati első mérkőzést viszonylag nagy hátrányból megfordítva nyerték meg a Vasas ellen, az esti összecsapáson a Viharsarki Farkasok egyértelműen jobbak voltak nálunk, majd a torna záró napján, reggel "erősen bent maradtunk az öltözőben", így hiába nyertünk három negyedet is, nem volt elég a mérkőzés megnyeréséhez. Gratulálnunk a fiúknak és edzőiknek a harmadik hely megszerzéséhez!
A torna végeredménye:
1. Viharsarki Farkasok/B
2. Pécsi Sportiskola/A 3. GYŐR-SZOL - Győri KC
(Boráros Gábor, Brinda Attila, Csík Balázs, Czinder Dávid, Farkas Krisztián, Fazekas Bence, Fazekas Máté, Gombás Dávid Péter, Hollósi Máté, Horváth Ádám, Nagy Márk, Nagy Tamás, Németh Ernő, Soós Martin, Ujvári Ferdinánd, Varga Balázs, Varga Roland, Varga Szabolcs, Edző: Csaplár Nagy Ervin, Lantos Márton)
4. Vasas MKB Euroleasing/B
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége döntésének értelmében, NBI/B Fiú U20 Döntőt rendezhet egyesületünk!
A torna időpontja 2012.05. 26-28., helyszíne: GYŐR EGYETEMI CSARNOK.
U20-as csapatunk a döntőre készülve, szerdán 17.45-től a Jedlikben látja vendégül a Budapesti Honvéd SE gárdáját edzőmérkőzésen.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem U20 - Budapesti Honvéd SE U20
U20 edzőmérkőzés
Győr, Jedlik SZKI
2012.05.16. 17.45.
vez: Csontos Attila és Panácz Bence
Kosárinfó V/71.
Írta: Administrator
2012. május 11. péntek, 17:51
Kedves kosárlabda barátok!
Szombaton idegenben kezdi meg felnőtt csapatunk a TF-Budapest vendégeként a az NBI/B csoportjának kilencedik helyéért lejátszandó páros mérkőzését. Kozma Tamás csapata az idei évben már több alkalommal találkozott aktuális vendéglátójával és eddig minden alkalommal szoros mérkőzést vívott egymással a két alakulat. A csapat nagy jelentőséggel bír, hiszen az alapszakasz ötödik helyének megszerzése után a kilencedik hely a legjobb eredmény ami megszerezhető a bajnokságban.
TF - Budapest - GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem
NBI/B férfi bajnokság rájátszás 3. kör 1. mérkőzés
2012.05.12. 18.00.
Budapest, Sportmax1
vez: Gorka Szabolcs, Tőzsér Dénes, Gaál István
U14-es korosztályban Csaplár-Nagy Ervin és Lantos Márton csapata Pécsett szerepel a hétvégén. Serdülőink a Régiós Bajnokok Döntőjében szerepelnek.
Program:
szombat
11.00. Pécsi VSI/A - Viharsarki Farkasok/B
12.45. GYŐR-SZOL - Győri KC - Vasas-MKB Euroleasing/B
17.30. Vasas-MKB Euroleasing/B - Pécsi VSI/A
19.15. Viharsarki Farkasok/B - GYŐR-SZOL - Győri KC
vasárnap
10.00. Pécsi VSI/A - GYŐR-SZOL - Győri KC
11.45. Viharsarki Farkasok/B - Vasas-MKB Euroleasing/B
Kosárinfó V/70.
Írta: Administrator
2012. május 09. szerda, 07:31
Kedves kosárlabda barátok!
Az elmúlt hétvégén U11 és U12 korosztályú csapataink léptek pályára a bajnokság utolsó fordulójában.
U12-es csapataink közül az Oroszlánok Zalaegerszegen szerepeltek. Hegedűs Attila csapata első mérkőzésén nagyot küzdött, de minimális különbségű vereséget szenvedett. A második mérkőzésen az ellenfél és a fáradtság is meghatározta játékunkat, így ott is vereséggel zártunk. A Zsiráfok mérkőzései Szombathelyen elmaradtak, ezek pótlására a későbbiekben kerül sor.
Szerda este hazai környezetben került megrendezésre a rájátszás második körének visszavágó mérkőzése. Az összecsapás első öt perce rémálomként hatott a kilátogató közönségre, hisz a hatodik perc végén 5-18 volt látható az eredményjelzőn. Természetesen ezt Kozma Tamás időkérésekor nem hagyta szótlanul, aminek meg is lett az eredménye, mert Hegedűsék a második negyed derekáig egy 22-0-ás futást produkálva állva hagyták a vendégeket. A harmadik egységben jó védekezésből induló gyors támadásokkal operált a Pankár vezette győri csapat, így a záró etap előtt közel harminc pontos volt már az előny. A záró felvonásban kissé könnyelművé váltunk amit Tursics kosaraival meg is büntetett ellenfelünk, ám így is magabiztosan, húsz pontos különbséggel léptünk a középső sáv fináléjába, ahol a TF-Budapest - Nagykőrös összecsapás győztesével találkozunk.
A mérkőzés szünetében ismét megrendezésre került a 100.000,- forintos dobás elnevezésű játékunk. Ezen a napon Mentes Máté volt a szerencsés próbálkozó, aki egy igazán ígéretes kísérletet mutatott be a parkettán, ám nem járt sikerrel, így a záró mérkőzésre a tét immár 300.000,- forint lesz.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - Budapesti Honvéd
83-63 (18-18, 23-10, 22-7, 20-28)
NBI/B rájátszás 2. kör 2. mérkőzés
Győr, Egyetemi Csarnok 150 néző
vez: Boros Tamás, Esztergályos Róbert és Kulcsár Tibor
A páros mérkőzés végeredménye: GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - Budapesti Honvéd SE 146-131
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem:
Baruta 16/6, Pankár 24/3, Hegedűs 15/3, Csiszár 2, Simon 16/6,
Fülöp, Horváth 8, Papp 2, Neumann-, Stánicz-, Palavics-, Geszler-
Edző: Kozma Tamás
Kozma Tamás: "A nagy nevű Budapesti Honvédot egy évben négyből háromszor legyőzni nagy fegyvertény. Külön öröm számomra, hogy a harmadik győzelmünk ma este a középső sáv döntőjét jelenti számunkra."
A hétvégén gyerek és kenguru csapataink zárják a bajnokságot. U12-ben Zalaegerszegen és Szombathelyen lépnek pályára a Hegedűs Attila és Szabadics Ádám vezette Zsiráfok és az Oroszlánok.