Pénteken este felnőtt alakulatunk simán hozta a kötelezőt, és könnyed játékkal magabiztosan múlta felül aktuális ellenfelét. Vendégeinket nem segítette a mérkőzésen légiósuk a horvát Cubela. Nálunk viszont mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra, és az egyik érettségi előtt álló fiatal kivételével, mindenki tudott pontot szerezni a mérkőzésen. Jó volt látni a mérkőzésen azt, hogy Pankár Tibor micsoda bölcsességgel engedi át a terepet a fiatalok számára úgy, hogy emellett tíz gólpasszal a csapat hasznára legyen. Jó volt azt is látni, hogy két játékosunk is (Csiszár és Papp) főnixmadárként támadt fel és a korábbi statisztikai mutatóikat meghazudtolva régi énükhöz térnek vissza.
A mérkőzés egy kissé nehezen indult. Ellenfelünk gyorsan hat pontos vezetésre tett szert, és csak Papp Balázs kosaraival tudtuk tartani magunkat. Az első negyed derekától a második negyed közepéig a csapatok fej-fej mellet haladtak, ám amikor a második negyed végén ismét a kezdő ötösünk volt a pályán kialakult egy tíz pontos különbség. A második félidőben Kozma Tamás alakulata fokozatosan őrölte fel ellenfelét, aminek eredménye az lett, hogy a harmadik negyed végétől mindenki bőséges bizonyítási lehetőséget kapott, amivel éltek is a fiatalok.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - Ceragem Kozármisleny SE
98-74 (24-17, 20-16, 26-15, 28-26)
Győr, Egyetemi Csarnok
150 néző
vez: Pálla Zoltán, Török Zoltán és Kulcsár Tibor
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem:
Pankár 2, Hegedűs 20, Csiszár 20/6, Horváth 7/3, Papp 18,
Neumann 3, Baruta 12/3, Simon 7/3, Stánicz, Bosnyák 3, Fülöp 4, Geszler 2
Edző: Kozma Tamás
Kozma Tamás:"Kötelező győzelem kategóriába tartozó mérkőzésen mind a négy negyedet magabiztosan nyertük. Helyenként edzőmérkőzés jellegű meccs nem hozott új kihívást számunkra. Örülök annak, hogy mindenkit pályára tudtam küldeni, ezt Papp és Csiszár kifejezetten pontgazdag játékkal hálálta meg. Egyre jobban működik a gyors indításunk, kreatívabban oldjuk meg ezeknek a befejezését, ami az utolsó 4 mérkőzésen az elért kosarainknak a számát radikálisan megnövelte.Zsinórban 8 mérkőzésen arattunk győzelmet, ez a sorozat a tabella második helyére emelte csapatunkat!"
Az U20-as mérkőzésen ellenfelünk a minimális létszámhoz képest is egyel kevesebb fővel jelent meg, így Panácz Attila adminisztratív győzelmet aratott.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem U20 - Ceragem Kozármisleny SE U20
20-0
Győr, Egyetemi Csarnok
50 néző
vez: Surányi Gábor és Pálla Tibor
A további utánpótlás mérkőzéseinken csapataink immunrendszere elégtelenre, küzdeni tudása viszont jelesre vizsgázott. A szombaton és vasárnap összesen szereplő hét csapatunk közül, csupán U20-as és egyik U11-es csapatunk tudott megfelelő létszámban megjelenni a megbetegedések miatt.
U18-as csapatunk a Jedlikben fogadta a Soproni Tigriseket. A csoportrangadót magabiztosan nyerték Panácz Attila tanítványai.
U16-os alakulatunk Szombathelyen szerepelt. Cseh Gergely és Németh Miklós csapata a szerény létszám ellenére győzelmeket aratott.
Soproni SI/B - GYŐR-SZOL - Győri KC 80-85 (15-18, 18-10, 25-19, 14-25, 8-13)
FKSZC Sárvár - GYŐR-SZOL - Győri KC 26-99 (6-25, 4-29, 6-22, 10-23)
U11-es korosztályban az ötödik játéknapon komoly sérülést szereztünk. Falvai Marika néni a Hangyák edzője a terembe érkezéskor elesett és lábát törte. Sérülése annyira súlyos volt, hogy szombat este már meg is műtötték a győri kórházban. Marika néninek mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Péntek este ismét hazai pályán szerepel felnőtt együttesünk. Hegedűsék a tabella tizedik helyén álló Kozármiselny csapatát fogadják az Egyetemi Csarnokban. E heti ellenfelünk ugyan csak három győzelemmel áll a tabella tizedik pozíciójában, ám az elfoglalt helyezés nem tükrözi vendégeink valódi erejét. Ellenfelünk csapatát erősíti a korábban az "A" csoportban meghatározó center Gémes Levente és a korábban Dombóváron és Körmenden is megforduló horvát légiós Ivan Cubela is. A két csapat az idei évben Kozármislenyben már találkozott egymással, ott egy harcos mérkőzésen 19 pontos győzelmet arattunk. Ez azonban nem nyugtathat meg minket, száz százalékos koncentráció, alázat és odafigyelés szükséges a győzelem megszerzéséhez.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - Ceragem Kozármisleny SE
NB/B férfi bajnoki mérkőzés
Győr, Egyetemi Csarnok
2012.02.17. 19.00.
vez: Pálla Zoltán, Kisteleki Gábor és Kulcsár Tibor
U20-as csapatunk számára kötelező a nagyarányú győzelem megszerzése a pénteki mérkőzésen. Ezen az összecsapáson a gyakorlásé, a magabiztos győzelemé és a szerénységé kell legyen a főszerep. A két csapat őszi találkozóján közel ötven ponttal múltuk felül az utolsó pillanatig a mérkőzést fel nem adó, szimpatikus ellenfelünket.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem U20 - Ceragem Kozármisleny SE U20
NB/B U20 férfi bajnoki mérkőzés
Győr, Egyetemi Csarnok
2012.02.17. 17.00.
Vasárnap a Jedlik SZKI tornatermében lép pályára U18-as alakulatunk a bajnokságban. Ellenfelünk a jó erőkből álló Soproni Tigrisek csapata lesz. Kemény mérkőzés vár a fiúkra a bajnokság ezen összecsapásán.
GYŐR-SZOL - Győri KC - Soproni Tigrisek
U18 bajnoki mérkőzés
Győr, Jedlik SZKI tornacsarnok
2012.02.19. 10.00.
Szintén vasárnap lépnek pályára Cseh Gergely és Németh Miklós tanítványai Szombathelyen az U16-os bajnokságban.
Program:
11.00. Soproni SI/B - GYŐR-SZOL - Győri KC
14.00. FKSZC Sárvár - GYŐR-SZOL - Győri KC
Szombaton és vasárnap a Fekete iskola tornatermében kerül megrendezésre a Kenguru Kupa ötödik fordulója.
Program:
Szombat
09.00. GYKC Hangyák - GYKC Vizslák
10.00. GYKC Vizslák - GYKC Delfinek
11.00. GYKC Delfinek - GYKC Hangyák
Vasárnap
09.00. Fürge Gyíkok - GYKC Lovagok
11.00. GYKC Lovagok - Soproni Sasok
Rendezvényeinkre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
Kosárinfó V/46.
Írta: Administrator
2012. február 14. kedd, 07:05
Kedves kosárlabda barátok!
Péntek este sem szakadt meg a győzelmi sorozatunk. Hazai pályán ismét rangadót nyerve, a hetedik győzelmünket szereztük zsinórban. Kozma Tamás tanítványai a veszprémi egyetemistákat fogadták az Egyetemi Csarnokban. A mérkőzésen több kiemelkedő teljesítményt láthatott a nagyérdemű nálunk Pankár, Hegedűs, Simon és Horváth, míg náluk Nagy, Kovács, Faragó és Fekete termelte a pontokat. A mérkőzésen ismét igazi csapatként küzdöttünk a jól szervezett és védekezésében "nagyon kitalált" vendégeink ellen. Védekezésben ugyan csúsztak be hibák, amiket a későbbiekre javítanunk kell, de összességében a Kozma csapat kezében volt végig az irányítás, a folyamatos szoros eredmény ellenére is. A mérkőzést alapvetően a döntetlennel zárult első félidő utáni harmadik negyedbeli jó védekezésünk határozta meg. Ugyan a záró etapban egy négy perces veszprémi rohanás visszahozta ellenfelünket a mérkőzésbe, de a végjátékban higgadtságunk győzelmet eredményezett. A mérkőzés végjátékában már nem a győzelem ténye volt a kérdés, hanem az, hogy sikerül-e több ponttal győzni, mint amennyivel kikaptunk idegenben. Tizenegy pontos vezetésünknél 1.7 másodperccel a vége előtt Faragó Péter az ellenfél rutinos játékosa sikerrel "adott el" egy érintkezést a sokat hibázó játékvezetőknél, aminek eredménye három sikeres büntető lett, ami nyolc pontos különbséget hozott a végére. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg nagyon egyforma két csapat ugyanolyan különbséggel győzte le egymást egy-egy alkalommal.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem - Veszprémi Egyetem SC
89-81 (22-21, 26-27, 20-8, 21-25)
Egyetemi Csarnok 250 néző
vez: Boros Tamás, Sabáli László, Esztergályos Róbert
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem:
Pankár 22/6, Hegedűs 23, Csiszár 6, Simon 14/3, Horváth 15/3,
Baruta 4, Fülöp 3, Papp 2, Neumann-, Stánicz-, Palavics-, Geszler-
Edző: Kozma Tamás
Kozma Tamás: "Ha egy csapatban egyszerre minden poszton, mind az 5 játékos kiegyensúlyozottan jól teljesít azt a csapatot nem lehet legyőzni. A dobópárbajt is megnyertük, kétszer annyi gólpasszt adtunk egymásnak mind ellenfelünk, mely jól bizonyítja, hogy ismét a "csapat" nyert. Bár az első félidei védekezésünknél már csak a játékvezetők második etapban nyújtott teljesítménye volt gyengébb, amit azért sajnálok mert nem tudtuk a 9 pontos előnyt megszerezni riválisunkkal szemben. Úgy látom, hogy győzelmeink motiválják az U20-as csapatunkat is, az eredményességben együtt haladva jól alakul a győri férfi kosárlabda."
U20-as csapatunk nagyot lépett előre a bajnoki rájátszásba kerüléshez. Panácz Attila tanítványai magabiztos győzelmet arattak a nagyon jó szerkezetű, ám csak adminisztratív módon nagy számú ellenfelünkkel szemben.
GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem U20 - Veszprémi Egyetem SC U20
111-61 (19-17, 32-22, 28-7, 32-15)
Egyetemi Csarnok 50 néző
vez: Kulcsár Tibor, Rokob Krisztián
Serdülő csapatunk Vasárnap Sopronban szerepelt. Csaplár Nagy Ervin és Lantos Márton csapata egy kiélezett hosszabbításos mérkőzésen megszerzett győzelem után, a második összecsapáson magabiztos győzelmet aratott.
Eredmények:
Soproni Tigrisek - GYŐR-SZOL - Győri KC 78-78
Ifjú Sólymok KSE - GYŐR-SZOL - Győri KC 32-54
A gyermek korosztályban szombaton és vasárnap is pályára léptek csapataink. Hegedűs Attila és Szabadics Ádám csapatai vereségekkel zárták a hétvégét.
Eredmények:
Sportiskolás Sólyomfiókák - Győri KC Oroszlánok 59-57
Győri KC Oroszlánok - Kertvárosi Királyok 59-72
Soproni Darazsak/B - Győri KC Zsiráfok 69-27
Győri KC Zsiráfok - Soproni Oroszlánok 29-51
A Városi Bajnokság negyedik játéknapját vasárnap játszották az Egyetem
edzőcsarnokában.
Eredmények:
Gyűrűk Urai - SZE-ABT 71-54
GYKC 99 - Kálvária Csütörtök 70-48
Gyűrűk Urai - Gondos Bocsok 84-45
SZE-ABT - Kálvária Csütörtök 62-71
Györeg Rókák - Szedett-Vedett 60-52
Széchenyi Old Stars - Nem Szingli Kávézó 72-26
IKC - No-Score 45-43
Szedett-Vedett - Nem Szingli Kávézó 76-42
No-Score - Széchenyi Old Stars 38-61
IKC - Györeg Rókák 41-54